Egy eléggé magánakvaló "öregember". Közel sem öreg, de annyi mindent megélt már, hogy belefáradt a dolgokba. A sok háborúba, a reménytelen érzésekbe mások iránt, abba, hogy nincs senkije... nehéz egyedül túlélni, az az igazság. Elég zárkózott jellem, keveset beszél és még annál is kevesebbet mosolyog. Daisuke szavaival élve néha olyan, mint valami múima - ijesztő és fél lábbal a sírban van. Kuroda titkon reméli, hogy Daisuke majd kirántja abból, amiben benne van, bár... alapvetően ellenségek, így, ha az előbbiek nem teljesülnek, reméli, ő lesz az, aki kioltja életének lángját.

Harcos családba született bele. Követte apja nyomdokait, aki egy háborúban hunyt el, ráadásul a szeme láttára. Akkoriban már bőven benne volt ő maga is a harcokba és örült, hogy apját testközelből szemlélheti a harcok alatt. Sokmindent tanult tőle. Apja kapitány volt, ezt a posztot pedig ő örökölte meg tőle, miután a férfi meghalt. Soha nem akarta átvenni a helyét, legalábbis nem ilyen módon. Nem tartja magát jó kapitánynak, habár emberei előtt mindig megpróbált határozott lenni és erős, akárcsak egykor az apja.
Édesapja halála után, amikor hazatért azzal fogadták, hogy édesanyja életét vesztette. Sokáig betegségben szenvedett, de Kurodának erről semmit sem szóltak. Egyszerre vesztette hát el a szüleit és szakadt a nyakába hatalmas felelősség. Majdnem összeomlott, de gyerekkori barátja, Katsuragi mellette volt, aki nem hagyta, hogy ez megtörténjen.
A kezdeti időszakban történt köztük egy, s más, azaz elég közel kerültek egymáshoz. Szerelem volt ez, de múlandó; Katsuragi hamar rátalált élete szerelmére, aki végül egy lány lett. Kuroda újból egyedül maradt, de eldöntötte, nem akar újból szerelmes lenni. Legtöbb idejét edzéssel vagy az embereivel töltötte, meg a munkájával. Egy szamuráj sosem pihen, pláne nem egy kapitány. Sok papírmunka és a többi. Sokszor az éjszakákat is ezzek töltötte, csak azért, hogy ne kelljen hazamennie az üres lakásba...
Ura, Hougen-sama nagy elvárásokat fűzött mindig Kurodához, ezzel még inkább leterhelve őt. Kurodát folyton az édesapjához hasonlítgatta, vagy tanácsokkal látta el. Sosem volt benne rossz szándék, de Kuroda rosszul viselte. Leginkább az emlékek miatt. Fájt az apjáról hallani, róla beszélni, mert mindig eszébe jutott a nap, amikor meghalt. És az érzés... a tehetetlenség érzése, hogy nem volt képes semmit tenni érte; még megbosszulni sem a halálát. Aki megölte Őt, talán még mindig életben van...
Kisebb háborúzásokban azóta részt vett, és egy nagyobban is... a helyzet az, hogy az emberei életüket vesztették és az osztagból csak ő maradt életben. A Sors ekkor fűzi össze útját Hojo Daisukeval, a forrófejú fiatallal.
Ha jobban belegondol az ember, Kurodának nem maradt senkije Hougen-samán kívül, akihez olyan komoly érzelmi szálak nem is fűzik. Teljesíti a parancsait, mert az ő embere, de ezen kívül... nincsen semmi, ami hozzá kötné.

Hojo Daisuke: Egy nagyobb ütközetben találkozik vele; képtelen legyőzni, ugyanis szemernyi ereje sem marad addigra, mire összecsapna vele. A fiú hasonlóképpen van, így mindketten összeesnek... mikor pedig magukhoz térnek, közösen döntik el; segítség egymást, térjenek haza, azaz ideiglenesen, de legyenek szövetségesek. Így kezdődik el a közös útjuk. Akárhogy is, a múltjáról sosem beszélt még Daisukenak. Valószínűleg azért, mert mindig ott motoszkál benne a tudat.. egy nap majd hazaérnek és újra ellenségek lesznek. Eleinte nehezen beszélget emiatt a fiúval, de egy majdnem együtt töltött este után elkezd őszintébb lenni vele és nyitottabb...

Hougen: